Destailleur & de Mouscronnais
Van egy ember, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a mai modern Francia
Ringsport kialakulásában. Leon Destailleurnak hívják,
ez az ő története.1946-ban Destailleur 26 éves volt. Zömök,erőteljes fiatalember , a belga és észak-franciaországi parasztokra olyan jellemző durva,szögletes fejjel. Mouscronn-ban élt,a belga határnál egy szűk utcácskában álló kőházban, 30 lépésnyire a Ri nevű kis folyótól,ami tulajdonképpen az országhatár volt.A háború alatt a nácik elől bujkált,hogy elkerülje a frontvonalba, vagy munkatáborba hurcolását. Nappal elrejtőzött,éjszaka pedig dohányt csempészett Franciaországba. A csempészés akkoriban szinte természetes volt minden fiatal mouscronn-i,és az összes határ közeli falu és városka lakói számára. A háborút megelőző baljós időkben a csempészet valódi iparággá nőtte ki magát. Fiatal férfiak és fiúk szelték át a határt cukorral,vajjal,dohánnyal és selyem harisnyával megrakodva.A Ri folyó árkában gázolva , teherautók rakománya közt megbújva,vagy épp a fák között rejtőzve suttogtak halkan a lemaradó,őket árnyékként követő kutyáiknak, az alkalmas pillanatra várva,hogy átkeljenek a határon értékes rakományukkal. Ezekben az időkben rengeteg tisztavérű malinois kereste a kenyerét gazdája lépteit követve a Ri folyó medrében.1940 májusában a német megszállást követően a csempészés igen jövedelmező üzletté vált. A vidék felfegyverzése és a náci csapatok jelenléte ellenére- kockáztatva a lebukást, a határ menti éjszakák igen sűrűek voltak. Destailleur kétségen kívül kiváló csempész volt, és hideg vérrel átvészelte a háborús időket. Manapság már könnyedén beszél erről vendégeinek egy ital mellett makulátlan fa gerendás ebédlőjében, abban a kis kőházban,amiben egész életét leélte.Elmondta,hogy a háború végével milyen meglepő gyorsasággal állt vissza az élet a rendes kerékvágásba. A belga és észak francia munkakutyások megtisztították az elgazosodott tréning pályákat, megjavították a megvetemedett akadályokat és hamarosan a levert akadály rudak hangjától visszhangzott a környék.Az akkortájt tréningbe állított kutyák igen vegyes társaságot alkottak,hiszen az állomány legalább 95%-a odalett; a megszállás,éhezés , vagy éppen a Wermacht általi elkobzás végett (a németek így nagyon sok kiváló katona kutyára tettek szert).Ezek az állatok végérvényesen „elvesztek”,a veszteség felbecsülhetetlen volt. 50 év kitartó szelekciós munkája, a karakter nagyapáról apára,majd fiúra történő átörökítésére tett erőfeszítések hiábavalóak voltak. Ennek fényében Destailleur csak nagy szerencsével tudott szert tenni első szukájára, egy Silva nevű fuvaros kutyára, aki a 30 évig működő munkakutya tenyészete alapító szukája lett. Kennele,amit később du Muscronnais-nak nevezett el, a maga idejében Európa legkiválóbb munka malinois tenyészete volt. A nevét viselő kutyák 10 évig totálisan uralták a Ring versenyeket Franciaországban. Destailleur színre lépése előtt csak német juhászkutyák versenyeztek a francia ringsportban. A malinoist elsősorban Belgiumban tartották és tenyésztették, habár Hollandiában is kedvelték őket. ( A fajta szülőföldje-mind a mai napig- Flandria. A flamandok és a hollandok között közös nyelvi- és kulturális gyökerek végett a fajta már fejlődésének korai szakaszában bekerült Hollandiába.)Azonban a háborús évek utáni Franciaországban a „ kis Flamand juhászkutya”-ahogy akkoriban nevezték- szinte ismeretlen volt. 1970-re,kevesebb,mint 10 évvel azután, hogy Destailleur elkezdte tréningezni és versenyeztetni kutyáit a ringsportban, malinoisai szinte teljesen kiszorították a német juhászkutyákat a sportból. Az első,látványos győzelmeit követően a francia kutyás emberek csapatostól zarándokoltak északra Mouscronnais kutyákért,és hamarosan az egész országban elterjedtek.Elmondható,hogy gyakorlatilag az összes munka malinois tenyészet részben,vagy teljes egészében az ő vonalaira épült.Mindemellett Destailleur korának egyik legjobb kiképzője is volt, és belgiumi kis házából kiindulva nemcsak a kutyái,hanem a módszerei is dél felé áramlottak. Ám mindközül a legfontosabb elképzelése hatására a francia ring teljesen átalakult,és egyedivé vált.
Íme,a története.
1946-ban,amikor Destailleur először kapcsolatba került a ring-el Belgiumban, egy
német juhászkutyája volt,amit valahonnan a régiójába tartozó klubokból
szerzett,és amivel figyelt,és tanult. (Ironikus,hogy kb. az 1960-as évekig
gyakorlatilag ő volt az egyetlen ember Belgiumban,aki német juhászkutyákat
tartott,képzett. Ahogy Ő mondja „ Mindenki megvetéssel nézett rám”.Majd egy
pimasz mosollyal hozzátette: „Amíg el nem kezdtem nyerni”. A’Boul nevű kutyája
1954-ben megnyerte a Nyugat-flandriai bajnokságot,majd következő hónapban az
észak-franciaországit is.) Egy nevezési felhívásból értesült a Belga
Bajnokságról,amit a határhoz közel rendeztek meg,így elment megnézni. Ezen a
versenyen egy nagyon meglepő dolog történt. a bíró, M. Franschet,arra utasította
a segédeket,hogy zárják ki a kutyákat a kar megfogásból. A kutyák többsége
–ahogy a franciák mondják- felhagyott a támadással. Rengeteg kutya megbukott, és
ez hatalmas indulatokat szabadított fel. A versenyzők, a neves trénerek és a
nézők egységesen a bírót okolták. Destailleur,aki akkor még kezdő volt, azt
kérdezte,hogy nem így szoktak menni a dolgok? Nem, ez volt a legelső
alkalom,hogy ilyen történt,hangzott a válasz.Az ifjú Destailleur hazatérvén
elkezdte a kutyáit lábfogásra tréningezni, mintha a kar fogása ósdi,elavult
dolog lenne. „Ez az elképzelés”-ahogy ma mondja- „hosszú időt vett igénybe,de
végsősoron jónak bizonyult.” Sok belga kiképző követte példáját,és elkezdték
lábfogásra tréningezni a kutyáikat. 1949-ig nem is nagyon lehetett olyan kutyát
látni,amelyik egyértelműen lábra fogott beérkezéskor,és ott is maradt. „
Rengeteg gondunk volt azzal,hogy a kutyákat lábra szoktassuk. Az első adandó
alkalommal megpróbáltak karra váltani,így az eredmény csak közepes volt.” Az
évek alatt felhalmozott tudása és tapasztalata alapján Destailleur azt mondja,
hogy láb fogása öröklődő viselkedés,és hogy az ő háború utáni malinois-uknak nem
volt késztetése lábra fogni. A kitartó szelekciós munkának köszönhetően ez a
tendencia lassan megváltozott, és az 1950-es évek elejétől kezdve megjelentek
azok a kutyák,amik már nem is akartak karra fogni.A láb fogása igen,a mögötte
húzódó elv azonban nem kapott teret. A ravasz,és a kutya ellen dolgozó segéd nem
kapott kiemelt szerepet a belga ring versenyeken. A modern belga ringsportban
sok kutyát lábra tréningeznek.De nem azért,hogy ez segítse őket a segéd
becélzásában. Sokkal inkább azért,hogy így reprezentálják a kutyák jó fogását,és
előnyösen mutassák be őket. A belga ringsportban a kutya fontos értékmérője a
fogás mélysége és minősége; az a kutya,amelyik nem a manduláival fog,nem nyerhet
bajnokságot. Emiatt a gyenge,vagy eleve kis szájú kutyákat többnyire karra
tréningezik,mert itt könnyebben fognak telit,ezáltal jobban is mutatnak. Egy
igazán erőteljes fogású kutyát inkább lábra szoktatnak, ezzel is előtérbe
helyezve jó adottságait,mély és erős fogását ezen a nehezebb fogófelületen.Ahogy
az évek múltak,Destailleur képezte,tanulmányozta,tenyésztette a malinoist. Mivel
egyszerre volt szókimondó,makacs,és tehetséges,folyton összetűzésbe keveredett a
Le Societe Royal Saint-Hubert idős trénereivel. Ezekben az időkben zajlott egy
hangos,konfliktusokkal tűzdelt belső háború,melynek eredményeként 1962-ben
megalakult egy rivális munkakutya klub,a Verbond. Destailleur is eldöntötte,hogy
lép,és változtat. Franciaország felé fordult , az ottani képzési metodika
vonzotta,mert a kiképzők kevésbé voltak kemények a kutyákkal. Sikeresen épített
ki francia kapcsolatokat a klubjának,és elnyerte a jogot is,hogy francia
versenyeket rendezhessen francia földön. Alapított egy formális klubot is
Wattrelosban, a határ túloldalán, és ott rendezték a versenyeiket.A tréningeket
a háza mögötti üres telken tartották. Destailleur nagyon csalódott volt,mert a
francia segédek akkoriban igen könnyű prédák voltak. Nem futottak,nem is nagyon
mozogtak,panaszkodott,hanem szinte csak felkínálták a karukat fogásra.Szokásához
híven, Destailleur elkezdett beszélni erről,és végül ,ahogy az lenni szokott,
sok ellenséget is szerzett magának. Azonban találkozott egy Poix nevű
bíróval,aki hasonló elveket vallott,mint ő. Poix-on keresztül sikerült
elérnie,hogy felkérjék őt segédelni néhány francia versenyen. Ezt a lehetőséget
pedig arra használta fel,hogy elkezdett menekülni/kitérni azok elől a kutyák
elől,amikkel szembe került. Mai napig megrökönyödéssel emlékszik vissza arra a
kutyára, amelyik szinte megszállottan csak karra akart fogni,és így könnyedén el
tudott előle szökni. „Csak szaladtam körbe a pályán,anélkül,hogy a kutya
megfogott volna. Csak akkor álltam meg,amikor már kifogytam a szuszból. Ekkor
tudott csak megfogni a kutya.” Legnagyobb megdöbbenésére a bíró nem minősítette
le a kutyát. Poix-nak voltak összeköttetései a „La Vie Canine” nevű lapnál. Az ő
hatására kérték fel Destailleur-t,hogy indítson rovatot. Hatalmas elszántsággal
vetette bele magát a munkába. Másfél évig tanulmányozta az őrző-védő
gyakorlatokat Franciaországban, Belgiumban és Nyugat-Európában, majd
véleményének erőteljesen hangot is adott. „Ez volt a kritikus pont”-mondta. „Az
összes kutya, a belga kutyákat leszámítva,karra fogott csak. Azokban az időkben
nem volt még autónk, nem volt egyszerű dolog utazni,vagy tréningezni. Csak az
észak-franciaországi kutyások ismerték a belga ringet,és csak ők tudták,hogy
Belgiumban lábra fognak a kutyák.” Destailleur 1965-ben találkozott Andre
Noel-el,aki mindig is az újdonságok szerelmese volt. Noel nagydarab volt,nagyon
gyorsan futott, és igyekezett úgy dolgozni,hogy a kutyák ne tudjanak
elkényelmesedni. Noel és Destailleur rokon lelkek voltak, azonnal mély barátság
alakult ki közöttük. Mindketten ajándékként tekintettek a másikra; két
nagydarab,zömök ember, széles,karakteres arccal, jókedvű,robbanékony,lelkes
mentalitással. Destailleur-nak már volt némi ráhatása a dolgokra, így
beszervezte Noel-t a Championnat du Nord verseny gárdájába. Hosszú napokon át
egyeztettek a nézőpontjaikról. A harmónia teljes volt közöttük, és Noel
elintézte,hogy a következő évi május 1.-i Sucy-ben tartandó versenyre
Destailleur-t is meghívják . Sucy egy Párizs melletti város, ahol azokban az
időkben minden évben randevút adtak egymásnak a kor legkiválóbb Francia
trénerei. Noel befolyása és hatalmas erőfeszítései nyomán Destailleur-t
beválasztották versenysegédnek. Az eredmény katasztrofális volt.
Ahogy Destailleur mesélte, cinkos mosollyal hátradőlve a székében: „ 18 kutyából
csak egy tudott megfogni elsőre. Összesen két kutya tudott egy percnél tovább
fogást tartani. A 18-as mezőnyből mindössze kettő volt,amelyik állta a sarat
ellenem.” Csak állt a bundában,a bot elől, és erőlködés nélkül kivédte a karra
és vállra irányuló fogásokat. A tömeg mérges volt. A versenyzők is. És a bírák
is. Azonban bosszúságukat felülmúlta elkeseredettségük. Destailleur-t
brutálisnak nevezték. Noel pedig kitartóan védte őt,hogy ne nevezzék
brutálisnak,mert bár annak látszott,valójában nem volt az. A nézők között
voltak,akik más nézőponton voltak. „ Természetesen ez csodás munka. Nagyon okos
vagy,de ennek nincs értelme. Nincs kutya,ami el tudna kapni,így ez a segédelés a
sport végét jelentené”.
Destailleur el volt képedve,hogy mennyire gyerekesek. Hozott magával a versenyre
egy malinoist,és a nap végén ráengedte a fiatal kutyáját Noel-re,aki a közönség
megelégedésére ugyanolyan stílusban segédelt,mint Destailleur tette a versenyen.
A kutya akkoriban olyan másfél éves lehetett, és már mutatta a jeleit annak,hogy
igen kemény,segédet büntető fogású kutya lesz belőle. Csak úgy repesztett a
pályán. Noel hirtelen megállt,a botot maga elé tartva elzárta a tiszta utat a
kutya elől. Amikor már látszott,hogy a kutya nem retten,akkor megpróbált
meglépni előle. Az utolsó pillanatban balra mozdult, elhajolt,és elhúzta a
karját is a kutya elől. A kutya földet érés után azonnal megfordult,és
késlekedés nélkül a segéd után iramodott,végül megragadta a lábát, és lerántotta
Noel-t a földre. Mikor felállt, a kutya még mindig rázta és fogta őt; ekkor
földtől saras arcán átsejlett egy mosoly,mellyel azt üzente a közönségnek: „Ezt
nézzétek!”.Destailleur a mai napig emlegeti azt a fogást. Esküszik is rá,hogy
Noel talán még nála is elégedettebb volt, hogy egy fiatal kutya által ilyen
látványosan legyőzettetett nagy közönség előtt. A kutyát Norton v.d. Grensstraat
–nak hívták,aki valószínűleg a halhatatlan Flap fia volt. Habár végül sosem
indult versenyen, Destailleur állítja,hogy sokkal jobb kutya volt Nerk nevű
testvérénél. Ez a Norton volt az apja annak a Pion du Mouscronnais-nak. Minden
idők legkiválóbb fogású francia kutyájaként emlegették,és nagyapja is annak a
francia bajnok Quacha du Muscronnais-nak,amely kutya talán a Destailleur
tenyészetéből kikerülő legmeghatározóbb kutya volt.
A sucy-i verseny után a dolgok nagyon hamar megváltoztak. A francia segédek
egyre inkább a kutyák ellen kezdtek el dolgozni. Rengeteget csiszoltak a
technikájukon, a segédek kiválasztásánál pedig előtérbe kerültek a fürge,de
erőteljes, és kisugárzással rendelkező segédek. Annak érdekében,hogy a kutyák
fel tudják venni a harcot ezekkel az új generációs „ring harcosokkal”, a
kiképzők elkezdtek északra járni,hogy együtt tréningezzenek Destailleur-al. És
nemcsak az eszméit és módszereit hozták haza magukkal,hanem kutyát is vásároltak
tőle. Mivel a német juhászkutyák vonakodtak lábra fogni, ellenben Destailleur
malinoisaival,amik még ráadásul fürgék és atletikusak is voltak,így kutyái
gyorsan elterjedtek az országban. Miközben létszámban még mindig több német
juhászkutya volt jelen a klubokban és a versenyeken, a kisebb testű,világos, és
temperamentumos malinoisok mégis hamar uralkodóvá váltak a magasabb szinteken.
Destailleur hozzáteszi,hogy ez nem invázió volt. Mulot 1968-ban második, Pion
1970-ben harmadik lett a bajnokságon. Sander 1973-ban, Quacha 1975-ben már
bajnok volt. Destailleur kutyái végül meghódították a francia ring világát.
Például az 1972-es Lochmine-ban megrendezett bajnokságon a 12 kutyából 5 kutya
az ő kenneléből származott; a legrosszabb eredmény 8. hely volt.
Ez hát a kezdete a francia munka malinois történelmének, habár Destailleur azt
mondja, a kutyái minőségével a kezdetektől fogva alig kellett bajlódnia; a belga
tenyésztőknek sok jó kutyája volt. Három dolog együttesen vezetett ide:
Destailleur által elindított változások; hogy a kutyái (részben
öröklötten,részben képzésük által) szívesen fogtak lábra; valamint az a
szerencsés véletlen,mely kapcsán 1965-ben lehetővé vált a St. Hubert
klubnál,hogy a belga tenyésztésű kutyák rózsaszín ALSH törzskönyv helyett fehér
LOSH törzskönyvet kapjanak. Ugyanis rózsaszín törzskönyvvel nem indulhatott
kutya francia ringben, így 1965 előtt nem is volt értelme belga kutyát venni
versenyzésre.
Sok évnyi bíráskodás,tréning és tenyésztői munka után Destailleur végül
visszavonult 1982-ben. Utolsó nagy dobása a bátor Typist du Mouscronnais nevéhez
köthető,akivel ötödik lett a bajnokságon 1976-ban. Ma visszavonultan él
Mouscronn-ban,kis kőházában. Már csak néhányan zarándokolnak el hozzá, de hatása
még ma is tetten érhető. Visszavonhatatlanul megváltoztatta a munkakutya sportot
Franciaországban. Minden segéd,aki pontot tud elvenni egy kutyától,az ő
nyomdokaiban jár. És a ringben versenyző malinoisok jó része annak a kicsi,sötét
és egyszerű Silva nevű szukának a leszármazottja,akit Destailleur egy kordé
mellől fogott ki. 1946-ban,a háború után nem sokkal,amikor egy ifjú ember álmai
még tiszták és fényesek voltak.
fordította Lazarits Dóra